Kezelési eredmények képekben, gyógyászati eredmények

Nyerjen ingyenes kezelést!
Februárban hírlevélre feliratkozottak ,és a FACEBOOK oldalunkon lájkolók
között hónap végén sorsolunk, 1-1 szerencsés nyertes candida nyer!
Íratkozzon fel most!
Érszűkület kezelési eredménye MOFETTA M kezelés hatására

 Hőkamerás felvételek érszűkületes betegről kezeléselőtt és kezelés után.


Érszűkület Mofetta M kezelés előtt

Érszűkület Mofetta M kezelés után
 
Fülfájás kezelése

 „2011. tavaszán kezdtük Alex (5 éves) kezelését a VitalPort Egészségcentrumban az IBR-rendszerrel.

Alex orrmanduláját 1 évvel korábban vették ki, és bár ritkultak a középfül gyulladásos megbetegedései, nem múltak el teljesen.

Ezért döntöttünk a „kiegészítés” mellett, és eleinte hetente, majd kéthetente és végül havonta kapta a kezelést.

Ez alatt az idő alatt egyszer sem volt komolyabban beteg, nem hiányzott az óvodából és fülfájásra sem panaszkodott. Mindemellett élvezte a kezeléseket is, a meseolvasást, a beszélgetést.

Csak ajánlani tudjuk.”

 Chikán Amadé




  
Akut fülgyulladás kezelési eredménye IBR-SYSTEM-el

 

 

 6 éves kislányom az egyik éjszaka heves fülfájásra ébredt. Próbáltam neki meleg sóval enyhíteni, de nem igazán használt. Reggel annyira fájt a füle, hogy elmentünk a fül-orr-gégészetre.

      Ott az orvos azt mondta, hogy középfülgyulladása van, fel kell szúrni. Én ebbe persze nem egyeztem bele, így azt mondta menjünk el a gyerekgyógyászatra és ott írnak fel antibiotikumot. A gyerekgyógyász délután rendelt, a kislányom meg folyamatosan sírt, hogy fáj a füle.

      Felhívtam egy kedves ismerősömet (a Vital Port tulajdonosa), hogy nincs-e neki otthon First-je, mert tudtam, hogy az jó lehet fülfájásra.Éppen akkor nem volt neki, azt mondta, vigyük el a Vital port rendelőbe egy IBR-System  kezelésre. Férjem elvitte a kislányunkat és rögtön a kezelés után megszűnt a fülfájás.

     Így délután nem vittem el a gyerekgyógyászatra. Este egyszer megemlítette a lányom, hogy fáj a füle, de közben nyugodtan játszott tovább. Másnap délelőtt a biztonság kedvéért kapott még egy kezelést, így megúsztuk a szúrást és az antibiotikum szedését is.

 

Szné.N.K. Hajdúböszörmény


  
Fülgyulladás, halláscsökkenés kezelési eredménye IBR-SYSTEM-el

  Mire kislányom 5 éves lett ,a gyakori fülgyulladások miatt 11-szer szúrták fel a fülét.

Ezek következtében halláscsökkenés alakult ki mindkét fülén .

 A szakorvos műtétet javasolt a dobhártya  mögötti folyadék kivezetésére, de nem garantálta a műtét utáni hallásjavulást.

Ekkor kerestük fel a Vital Port Egészségcentrumot.

Elvégezték az állapotfelmérést, és ennek alapján azonnal elkezdték az IBR-SYSTEM terápiát. Néhány kezelés után már javulást tapasztaltunk.

Addig többszöri szólításra sem reagált a gyerek, most pedig azonnal reagált a megszólításra.

 

A terápia befejztével visszamentünk a szakorvoshoz, elvégezték a vizsgálatokat és megállapították, hogy a gyerek jól hall és nincs szükség a műtétre.

A kezelés óta 2 év telt el, és a hallása rendben van, a fülét azóta egyszer sem kellett felszúrni.

Nagyon boldogok vagyunk, hogy véget értek a fájdalmak és a szenvedés.

 

Egy elégedett Anyuka, Hajdúböszörményből.


  
Atopiás dermatitis

 Kedves Vitalportos Nénik!

Varga Áron vagyok, a debreceni rendelőbe járok immár lassan 10 hónapja, és anyukám megírta a tapasztalatait a kezeléseimmel kapcsolatban.
Mellékelünk képeket is, hogyan is néztem ki a kezelések előtt, félidőben, és nem olyan rég novemberben.

Üdvözlettel:

Varga Áron

 

A mi történetünk tavaly év elején kezdődött, amikor is az akkor 10 hónapos kisfiam teste és arca tele lett előbb száraz foltokkal, majd piros foltokkal, később kiütésekkel.

A bőrgyógyászaton is megijedtek a látványtól. Kaptunk szteroidos kenőcsöt, meg időpontot, mely jó 2 hónappal későbbre szólt. Közölték a diagnózist: atópiás dermatitisze van, törődjek bele, ezzel együtt kell élni, élete végéig különleges ápolást igényel majd a bőre. És hogy mitől lehet, arról egy szót nem szóltak.

Nem szerettem volna kitenni őt ennyi nyűgnek, látva mennyit szenved, vakarózik. Keresni kezdtem az interneten, és ott találtam rá a Vitalportra. Még sosem hallottam azelőtt az IBR systemről, de nagyon kiváncsivá tett a dolog…

Mit veszíthetünk?

A viszketést, a foltokat, a fájdalmat? Egy próbát megér. Telefonáltam, és már másnapra (!) kaptunk időpontot. Először allergiatesztet csináltak, itt derült ki, hogy ételallergiában (tejfehérje, tejcukor, élesztő, mák, hal, földimogyoró stb…) szenved a kisfiam. Speciális diétát kellett tartanunk, az allergén élelmiszereket kerülni, méregtelenítő teát fogyasztani. Heti egy kezeléssel kezdtünk, melyet később kétheti-, majd havi egy alkalom követett. A bőre hol szebb, hol csúnyább volt egy-egy kezelés után, de novemberben elértünk arra a szintre, hogy -8 hónap kezelés után- már 2 alkalom között gyönyörű volt a bőre.

Ekkor sor került egy kontroll allergiatesztre, mely során kiderült, hogy igazából már csak a tejet és a halat kell kerülnünk. Azóta is még havi egyszer járunk kezelésekre, a diétát még tartjuk, most már alig tűnik fel néha viszkető folt a testén, és ez is pár nap alatt elmúlik mindenféle gyógyszerek nélkül.

Bízom benne, hogy mivel viszonylag hamar kezdtük el a kezelést, és ő is igen fiatal, hamar rendbe jön a kis immunrendszere. Nagyon köszönöm Vitalport!

 

V. Áron és édesanyja, Debrecen

 

 


2011.március

2011.március

2011.augusztus

2011.november
  
Migrén kezelési eredménye IBR-SYSTEM-el

  Köszönöm a Vitalport munkatársainak a segítséget!

  
Évek óta kemény migrénnel küzdöttem. Eőször csak fájni kezdett a fejem, bevettem a gyógyszert, de persze nem múlt el a fájdalom.
Azután jött az émelygés, hányás, másnap alig bírtam lábra állni.
2011 nyarán  úgy döntöttem, hogy elég volt, nem bírom tovább.
Az interneten találtam az IBR-System kezelést és a Vitalportot.
Hetente egyszer mentem kezelésre 6 hétig , szigorúan betartottam, hogy mit ne egyek, tisztító teákat ittam.
Nagyon hamar javulást tapasztaltam.
Most már havonta csak egyszer megyek "szintentartásra".
 
Ma már nagyon ritkán fáj a fejem, és ha fáj is, elmúlik egy egyszerű fájdalomcsillapítótól.
Egészen más így élni!
 
Nagyon köszönöm, hogy segítettek nekem!
 
Köszönettel: Kasznár Zsuzsanna

Fejfájás kezelése IBR-SYSTEM-el
  
Tapasztalatok szomatika kezelés eredményéről

 Tapasztalatok a szomatika-kezelésről

  Egy kisebb velemszületett rendellenesség miatt egészen fiatal korom óta izületi fájdalmaim, problémáim vannak. Reumatológiai ill. ortopéd szakemberek foglalkoztak velem, különböző kezelésekben volt részem, gyógytornákat is tanultam.

Mindez sokat könnyített az életemen, ma is tudok mozogni, akik nem ismernek közelebbről, a mozgásomon nem veszik észre, hogy gondom van. Ahogy telik az idő, egyre több fájdalommal, izommerevedéssel, a mozgásom beszűkülésével küzdök.

A szokásos kezelések egyre több időmet igényelnék, ami nem mindig áll rendelkezésemre. Így találkoztam a lehetőséggel, hogy kipróbáljam a szomatikát.

Amikor a kezeléseket megkezdtük, a karomat alig bírtam felemelni, a hátam izmai folyamatosan görcsben álltak, alig vonszoltam magam. Noha fájt minden tagom, a kezelések jól estek, a hozzátanult gyógytornát képes voltam végezni.

A kezelések hatására a mozgásom teljesen felszabadult, a fájdalmak elmúltak. A megtanult gyógytorna végzése a jó állapot fenntartásában sokat segít.

Külön megemlítendőnek tartom, hogy a kezelések során gondos figyelemben volt részem, úgy éreztem, hogy mindenben személyre szabott ellátást kapok.

Az sem mellékes szempont, hogy nem kell hetekig naponta hosszasan sorakoznom a különböző kezelésekre várva, mert ez az egy fajta kezelés képes elérni azt, amit eddig három, négy, öt fajta kezeléssel értünk el.

Zila Péterné Marika


  
Hideg allergia, candida kezelési eredménye

 Tardi Tamásné vagyok, 39 éves Tiszaújvárosi lakos.

Az elmúlt években azt tapasztaltam, hogy egyes ételféleségek elfogyasztása után apró, piros kiütések, hólyagocskák jelennek meg a testem különböző részein, amelyek viszketés és égő érzés kíséretében, pár nap alatt elmúltak.
Nem tulajdonítottam jelentőséget neki, hiszen úgyis elmúlik...

Majd 2011. év elején már egyre gyakrabban jöttek elő a kiütések, már szinte bármitől, amit megettem. Mindemellett folyamatosan puffadtam, fájt a gyomrom, folyamatosan gyomorégésem volt, ami már az alvásban is gátolt, állandó levertség, rossz közérzet is párosult még az előbbi tünetekhez.

Majd a nyáron észre vettem, hogy ha valami hideget megfogok, pl. felvágom a húst a főzés előtt, vagy kiveszek valamit a fagyasztóból, vagy éppen mosogatás után hideg vízzel öblítem le a tányért, vagy reggel, amikor munkába indulok a hideg kormányt megfogom...a tenyerem és az ujjaim vége kipirosodik, feldagad és elkezd viszketni és égni.

Ekkor már nem tűrhettem tovább, hogy egyre több allergiás tünet előjöjjön rajtam, így felkerestem a Vital  Port-ot, ahol elvégeztük a megfelelő vizsgálatokat és megállapították, hogy nagyfokú ételallergiám van, mindemellett allergiás vagyok a hidegre, fémre, különféle növényekre, állatszőrre, candida fertőzésem van, amelyek azonnali kezelést igényelnek.

Elkezdtük az IBR-SYSTEM  kezeléseket, heti egy alkalommal, nagyon szigorú candida diéta betartásával, gyógyteák fogyasztásával, étrend kiegészítő vitaminokkal.

A legeredményesebb a hideg-allergia kezelése volt. Már a 4. alkalom után észrevettem, hogy már nem ég a tenyerem, nem dagadnak fel az ujjaim, amikor valami hideget fogok.

A kiütéseim is egyre ritkábban jönnek elő és szinte csak pár darab, ami nem pár nap alatt, hanem pár óra alatt elmúlik.

Hálás vagyok a Vital Portnak, amiért meggyógyítottak!!!!

Mindenkinek csak ajánlani tudom az IBR-SYSTEM kezeléseket, mert hatékonyan gyógyítja betegségeinket, jobbá teszi életünket!

Köszönettel: Tardi Tamásné.


Hideg allergia kézen
  
Bélrendszeri problémák kezelési eredménye IBR-SYSTEM-el

 F. L., Debrecen-Józsa,

Bélrendszeri probléma kezelési eredménye

 
       17 éves fiam, 3 és fél éve szenvedett bélrendszeri problémákkal, fejfájással, heteken-hónapokon áttartó lázas állapottal. Egyik szakorvostól mentünk a másikhoz mindhiába, 3 éve gasztroenterológián vastag és vékony beleiben polypoid-okat fedeztek föl. A tünetek a gyógyszerek szedése mellet sem szűntek meg.
 
Folyamatos volt a hasmenés, hányás, lázas állapot. Minden gyógyszert és gyógykészítményt amit felírtak/javasoltak kipróbáltunk, mindhiába.
2010. Decemberében hallottunk először a Vital port egészség centrumról egy orvosnő ismerőstől aki maga is oda vitte kezelésekre a kisfiát és gyógyulásáról számolt be és az IBR-SYSTEM kezelés hatásosságáról.
 
    Egyből időpontot kértünk, majd az állapot felmérés után, a kezeléseket eleinte heti rendszerességgel, enyhe diétával, javasolt gyógyteákkal, probiotikumokkal kezdtük. 
A 12. kezeléstől erőteljesen javult az állapota, 6 hónap elteltével pedig megszüntek a bélproblémái,  nincs láza,  nem fáj a feje és tele van energiával.
 
  Köszönöm a Vital port munkatársainak a bíztatást, kedvességet, és bátran ajánlom bárkinek az IBR-SYSTEM kezelést akinek egészségügyi problémája van.
 
F.L.né, egy nagyon elégedett anyuka.

 

Az ilyen és hasonló ételek eredménye az allergia, ekcéma, stb.

 Ételszínezéktől sárga tanyasi csirke.

A csomagoláson nem volt feltüntetve, hogy színezéket tartalmaz.A szupermarketek hasonló tanyasi, falusi, bio ,stb... ételekkel vannak tele.

Ezt etetik az ebemberekkel. És megeszik!!!

Következmény: allergia, ekcéma, autóimmunbetegségek.

El kellene már gondolkodni , el kellene gondolkodtatni az embereket !!


Tanyasi csirke a csomagból való kibontás után

Tanyasi csirke néhány perces vízben való áztatás után

Tanyasi csirke további néhány perces vízben való áztatás után
Krónikus ekcéma kezelési eredménye

 Fiatal hölgy kereste fel rendelőnket rendkívül erős ekcémás tünetekkel,mellyel több éve szenved.

A bőr kisebesedése miatt kénytelen volt gyakran kesztyűben közlekedni, akár még nyáron is, kánikúlában.

Az IBR-SYSTEM állapotfelmérés és allergia teszt után elkezdtük a terápiát.

A mellékelt eredményt IBR-SYSTEM kezeléssel értük el.Gyógyszereket nem alkalmaztunk.

 

Már kisgyerek korom óta küszködtem az ekcémával, a betegség hol enyhébben, hol erősebben jelentkezett. Nem fordítottam rá túl nagy figyelmet a napi -orvos által felírt- kenőcscsel történő ápoláson kívül.
Mivel a piros foltok és a viszketés nem az ekcéma legerősebb fajtáját képviselték, nem okoztak túl nagy problémát.
Azonban körülbelül egy évvel ezelőtt megváltoztak a tünetek, a kezem dagadni kezdett a piros foltok égő sebekké váltak és váladékot is termeltek, a viszkető érzés elviselhetetlen volt.
Kisebb koromban az ekcéma jeleit csupán a kezemen észleltem, ám ekkor a testem több tagján is felfedezhetővé váltak. Első kétségbeesésemben egy ismerős orvoshoz fordultam, aki készséggel segített, azonban csak tüneti kezelést tudott nyújtani.
Ekkor hallottam a Vital Port-ról és az IBR-SYSTEM-ről a leendő sógornőmtől, aki elmagyarázta hogy is működik ez az eljárás. Először heti egy kezelésre jártam, majd idővel a kezelések ritkulni kezdtek. Közben személyre szabott diétát kellett tartanom.
A tünetek hullámzó intenzitással, de múlni kezdtek, a korábban több mint kétszeresére dagadt ujjam újra a régi volt, sőt még szebb is.
Mára csupán néhány száraz folt emlékeztet a betegségemre.
Már a diétát sem folytatom és lassacskán el is felejtem, hogy min mentem keresztül.
Köszönet mindenért
 
Zila Dóri

 


IBR-SYSTEM kezelés előtt

IBR-SYSTEM kezelés után

IBR-SYSTEM kezelés előtt
Pattanások kezelése IBR-SYSTEM-el

  IBR-System-ről a tapasztalataim!

 
Az én történetem nagyon régre nyúlik vissza,legalább 14 éve szenvedek és keresem a megoldást.
Az első gyermekemmel való terhesség annyira megterhelte a szervezetemet,hogy az egész hátamon gyulladt pattanások jöttek ki.
Szoptatás után ezek a pattanások is elmúltak,de egy kis idő múlva az államon és az orrom körül jelentkeztek a gyulladt pattanások.
Minden féle gyógymódot kipróbáltam,beszedtem az orvosok által felírt gyógyszereket,de csak ideiglenesen múlt el a problémám. Az interneten találtam rá a VITAL PORT Egészsgcentrumra és az IBR-System-raminek nagyon örülök,mert a tüneteim teljesen elmúltak, és nagy örömömre alapozó nélkül is utcára tudok lépni.
 
 
                                 Szávay Zita
Allergia, száraz orrnyálkahártya kezelési eredménye

 Győrik Erzsébet

Februárban kerestem fel a VITAL PORT  rendelőt, mert tavaly augusztusban allergiás lettem és idén nem állt szándékomban még egyszer végig szenvedni a nyarat.

Mivel az elmúlt években nagyon sok orrsprayt használtam, teljesen kiszáradt az orrom és nem tudtam nélküle meglenne. Így ez is egy fő problémám volt.
A teljes állapot felmérés után azonnal elkezdték nálam az IBR-SYSTEM kezeléseket. Nem hittem el ami velem történik.

A második kezelés után elhagytam teljesen az orrspray használatát. A negyedik kezelés után megszűnt az orrszárazság és végre újra rendesen kaptam levegőt. A pollenallergia kezelésével kapcsolatban csak augusztusban tudok eredményről beszámolni, amit meg is fogok tenni.

CSAK AJÁNLANI TUDOM MINDENKINEK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!"

Asztma kezelése, gyenge immunrendszer megerősítése


 

8 éves kislányom éveken át szenvedett orrhang,torok,kötőhártya,orrnyálkahártya,arcüreggyulladástól míg végül a mandulákat is eltávolították,de a tünetek nem szűntek.
2010 augusztusban üdülni mentünk,ott gyermekem tünetei nagyon fel erősödtek ezért kórházba került. Az elvégzett vizsgálatok alapján asztma küszöbös állapotban volt.
Haza térve kerestük fel a gyermek immunológiát, ahol megerősítették az előző eredményeket és ellátták gyógyszerekkel, megtanították a pipa napi kétszeri használatára.
Tájékoztattak,hogy nagyon allergén, a normál érték négyszerese,talán 13-14éves korára kinövi,ha nem, akkor élete végéig asztmás lesz.

Kétségbe esett anyaként az útólsó reménybe kapaszkodva kerestem fel gyermekemmel a VITAL PORT egészségcentrumot amiről már előzőleg olvastam az újságokban.Az állapot felmérés után heti egy IBR-SYSTEM kezeléssel,enyhe diétával és a javasolt vitamin,és probiotikum fogyasztására kislányom szervezete jól reagált,egyre hosszabb tünetmentes időszakok következtek. Már csak havonta egyszer járunk utókezelésre.

A rendszeres immunológiai ellenőrzés is alá támasztja fokozatos javulását mert a légzés teszt eredménye egyre jobb.
Nagyon örülünk ennek az eredménynek!!!

Egy aggódó édesanya, Hajdúböszörmény

Térdízületi gyulladás kezelési eredménye

55 éves, még dolgozó nő vagyok. Álló munkát végzek. Évek óta térdízületi fájdalmaktól szenvedek. Reumatológiára jártam, fél évente injekciót kaptam.

A javulás hol kisebb, hol nagyobb volt. A fájdalmak miatt már a műtétbe is beleegyeztem volna.Egy professzor úr lebeszélt a műtétről, azt mondta korai még. Minden alternatív lehetőséget próbáljak ki,  a műtét legyen az utolsó.

Ekkoriban olvastam az IBR-SYSTEM gyógyító erejéről. Elvégezték az állapotfelmérést, az eredményeknek megfelelően elkezdék a személyemre szóló terápiát. Az elektroterápia mellé speciális borogatást, gyógynövényterápiát, méregtelenítést javasoltak.

Én mindent betartottam, ahogy kérték.

Sajnos eleinte még nagyobb fájdalmaim voltak , de a terápia kezdetén elmagyarárzták, hogy a kezelések elején jellemzően felerősödnek a tünetek, de érdemes kitartani.

Náhány kezelés után olyan mértékben csökkent a fájdalom, hogy még a kertet is fel tudtam ásni.

Másnak is ajánlom az IBR-SYSTEM kezelést , de fontos, hogy mindent be kell tartani amit javasolnak, csak együtt sikerül a gyógyulás.

Sok szerencsét a gyógyuláshoz

Egy elégedett beteg

 

 

 

Az IBR-SYSTEM® kezelési eredményei
Az IBR-SYSTEM® kezelési eredményei
  Gyógyult Javult Változatlan
Allergiás bőrgyulladásoknál 84% 12% 4%
Derékfájdalmaknál 87% 10% 3%
Emésztési zavaroknál 81% 12% 7%
Fájdalmas menszesznél 75% 14% 11%
Fájdalommal járó kórképeknél 73% 17% 10%
Fejfájásnál 81% 14% 5%
Pattanásos bőr esetén 88% 8% 4%
Pikkelysömörnél 51% 20% 29%
Rosaceanál 84% 12% 4%
Sérülések utáni fájdalmaknál 82% 13% 5%
Orvosként, szülőként az atópiás dermatitisről

Ovosként,édesanyaként az atopiás dermatitissel született kisfiammal évekig jártam a szakrendelőket.

Születése óta nyakán,fejbőrén,arcán,kéz-és lábhajlatokban,kézfején piros,száraz,olykor nedvedző és gombákkal,baktériumokkal felülfertőzött, éjjel-nappal viszkető gyereket neveltem 9 éves koráig. Légúti allergiás tünetek is kialakultak. Viszketett a szeme, folyt az orra, tüsszögött.

Annyira vakarózott éjjelente, hogy a másik szobában lehetett hallani.

Hazai és külföldi drága kenőcsöket és fürdőolajokat kipróbáltam, de semmi sem enyhítette a tüneteket, sőt egyes termékek még rontottak is az állapotán.

Orvoskollégáim azzal biztattak,hogy majd idővel kinövi a gyerek, de legyen azért egy vérvizsgálat,allergiateszt.

Ebből derült ki egy évesen, hogy tejallergiás a gyerek. Azonban a tejet mellőzve a tünetek továbbra is fennálltak.

Nyaralás alatt megfigyeltük,hogy a tengerparti klíma és a tengervíz / esetleg a homok? / 3-4 nap alatt megszüntette a száraz bőrpírt és a viszketést, de az öröm nem tartott sokáig. Hazatérve 2 hét múlva kezdődött minden elölről.

2010.júniusában találtam rá Debrecenben a Vitál Port Egészségcentrum IBR-System honlapjára.

Hetente félórás IBR-SYSTEM kezelésben részesült a gyerek és semmilyen gyógyszeres terápiát nem kapott. A 8. hét után a tünetek felerősödtek , a 15. kezelésre azonban hirtelen elmúlt minden bőrtünet. Véget ért a 9 évig tartó éjjel-nappali vakarózás.

Azóta semmilyen kenőcsöt nem kell használnom a gyerek bőrére. Megszűntek a légúti tünetek is. Jelenleg havonta egyszer vissza kell járni egy emlékeztető kezelésre és a gyerek teljesen tünetmentes.

Köszönöm a Vital Port munkatársainak azt a sok kedvességet és biztatást, amit mind szakmailag, mind emberileg kaptunk a több hetes IBR-SYSTEM terápia alatt.

Referencia: Dr.Nyéki Gabriella
06 30 477 8426

Léguti allergia kezelési eredménye: Bíróné Anikó Püspökladány

35 éves vagyok és több, mint 15 éve kezdődött az allergiás betegségem. Gyógyszeres kezelést az utolsó két évig nem kellett szednem, előző években csak gyógyszerek kezelése mellett tudtam elviselni ezt az időszakot. Az idei év márciusától már kezdődtek a tüneteim, gyógyszerekhez nyúltam, de nem használt semmit. Nem tudtam a szabad levegőre menni, hivatalos ügyeket intézni, mert az állandó tüsszögés, orrfújás,duzzadt szemek, viszkető torok, bedugult orr, levertség, fáradtság kínzott. Ekkor döntöttem el, hogy valami természetes kezelést keresek, ami végérvényesen megszünteti a panaszaimat. Kis böngészés után kerültem kapcsolatba Vital-Port egészségentrumban az IBR-system kezeléssel.

Az első állapotfelmérés és allergia teszt után kiderült, hogy pontosan mire vagyok allergiás. Heti egy IBR-SYSTEM kezeléssel, az allergizáló ételek kerülésével és a javasolt étrendkiegészítőkkel hihetetlen gyorsan kezdett rendeződni az allergiám. Nagyon örültem a javulásnak, és hetek elteltével már a családi kirándulások alkalmával arra figyeltem fel, hogy elfelejtettem zsebkendőt magammal vinni. Panaszaim a minimálisra csökkentek, volt 1-2 tüsszentés, ami inkább csak hapci volt. A kezelés előtt a zsebkendőt 100-val használtam el, de ezt az allergiások nagyon jól tudják. Augusztus 13-án beköszöntött a parlagfű szezon, ekkor a tüneteim egy picit flerősödtek, de a kezelések során sokkal enyhébb és gyorsabb lefolyású volt, mint az előző években. A kezeléseket már az után havi egyre csökkkentettük.

Nagyon köszönöm a segítséget! Nem tudom,hogy viselhettem volna az év legszebb hónapjait, ha nem kapom meg a megfelelő kezelést! Kedves allergiások, higyjétek el, van segítség az allergia kezelésére, hogy mindenki teljes életet éljen zsebkendők, orrspray-k és allergia tüneteik csökkentő gyógyszerek mellett!

Üdvözlettel Bíróné Anikó

E.Á., 28 éves nő, Hajdúböszörmény: Hólyaghurut és candida kezelési eremény

Az első felfázásom 2007. decemberében volt, amikor hirtelen jelentkező véres vizelettel és hasi görccsel siettek velem az ügyeletre. A diagnózis 4 keresztes vizelet volt, antibiotikummal kezeltek és egy hét alatt rendbe is jöttem.

 Akkor úgy gondoltam, ez egy egyszeri eset, mindenkivel előfordul. De sajnos nem az volt! Ezután szinte havi-kéthavi rendszerességgel visszatért ugyanez a betegség kisebb-nagyobb intenzitással (2-3 keresztes vizelet eredménnyel). Természetesen minden alkalommal antibiotikummal kezeltek, amik egy idő után tönkretették a bél- és a hüvelyflórámat egyaránt. Teljesen le volt gyengülve az immunrendszerem, és belekerültem egy ördögi körbe, hiszen a rengeteg antibiotikum csak tovább gyengített. Az urológiára szinte már „haza jártam”, és semmi bíztató tanácsot nem kaptam, csak azt, hogy nyugodjak bele, ez is korunk népbetegsége, főleg a korombeli, még szülés előtt álló nőknél, és örüljek, hogy nálam csak kb. 2 havonta jelentkezik, mert van aki 2 hetente jár vissza. Mondanom sem kell, mennyi elkeseredtem, hiszen nem csak a közérzetemre, de az intim együttléteimre is rányomta a bélyegét ez a betegség. Minden antibiotikumos kúra után mehettem a nőgyógyászomhoz, hogy kikezelje a Candidát, ami elszaporodott a legyengült hüvelyflóra miatt.
Végül 2009. őszén úgy döntöttem, hogy magam keresek megoldást a problémámra, valamilyen nem gyógyszeres, természetgyógyászati kezelést kerestem, ami segíthet visszaerősíteni az immunrendszeremet. Ekkor olvastam a Vitalport IBR-System kezeléséről az újságban, utánaolvastam az interneten, elolvastam a szakmai hátterét is (érdekelt, hiszen magam is biológus vagyok), és igazán meggyőzött a rendszer működési mechanizusa.
2009. novemberében végeztük el az állapotfelmérést, és az eredmény nem lepett meg. Beigazolódott a gyanúm, miszerint az immungyengeség mellett Candidás is vagyok. Ezután elkezdtük az IBR-SYSTEM kezeléseket, ami mellett szigorú Candida-diétába és méregtelenítő kúrába kezdtem. Rengeteg gyógyteát ittam, ami nagyon jól kiegészítette a kezelések hatását.
2010. márciusában végeztük el a kontrol-tesztet. Nagyon vártam, mert éreztem ugyan, hogy sokkal jobban vagyok, de ahhoz, hogy elhiggyem, hogy tényleg gyógyulok, látni akartam a bizonyítékot. Nagyon örültem és megnyugodtam, amikor 4 hónap kezelés után teljesen normális értékeket kaptunk. Ezután még 6 hónapig kétheti, majd havi rendszerességgel jártam kezelésre, ma pedig csak akkor megyek, amikor szükségét érzem. Szerencsére ma már csak ritkán és csak gyenge intenzitással jön elő a hólyaghurut, amit már antibiotikum nélkül, népi gyógymódokat alkalmazva ki tudok kezelni. Visszatért az életkedvem, újra eljárok sportolni.
Nagyon köszönöm a segítséget, és bátran ajánlom mindenkinek, aki hozzám hasonló gondokkal küzd! Nem szabad belenyugodni ebbe a betegségbe, mert igenis ki lehet jutni abból az „ördögi körből”!

Gyermekkori ekcéma kezelési eredménye IBR-SYSTEM-el

6 éves kislány csecemő korától szenved nagyon csúny ekcémás tünetekkel.2010 márciusban hozta el az édesanyja a rendelőnkbe.

Az állapotfelmérés során nagyfokú ételallergiát -tej, cukor, liszt, élesztő- állapítottunk meg .

Ennek megfelelően az IBR-SYSTEM kezeléseket kiegészítettük a személyre szóló diétával, méregtelenítéssel.

A mellékelt eredményt kb. 5 hónap alatt értük el.Azóta tünetmentes, az életminősége jelentősen megváltozott.Már uszodába is tud járni.




Pikkelysömör kezelési eredménye

Középkorú nőbeteg, 18 éve pikkelysömör betegséggel kereste fel rendelőnket.

Testszerte ,a fején és az arcán kiterjedt bőrelváltozással, melyet már ízületi deformitás is kísért.

Az állapotfelmérés során allergiát és nehézfémeket mutattunk ki a szervezetében.Az eredményeknek megfelelően kezdtük meg az oki terápiát az IBR-SYSTEM-el.

A mellékelt eredményt IBR-SYSTEM kezeléssel értük el.




Seborreás bőrgyulladás kezelése



V.Iné. - Hajdúböszörmény: Asztma kezelési eredménye

2009. november eleje óta veszem igénybe az IBR-SYSTEM kezelést.

Az ízületi és emésztési problémáimra kerestem a megoldást, bár évek óta asztmatikus problémákkal küzdök, nem erre kerestem a megoldást. Úgy gondoltam, hogy a gyógyszerekkel ez jól karban tartható.

Az állapotfelmérés során kiderült, hogy többféle allergiám és candida betegségem is van.

Kezdetben heti egy alkalommal kaptam a kezelést, és megváltoztattam a táplálkozási szokásaimat, a rendelőben kapott javaslatok alapján.

Étkezésemből kimaradt a cukor, a finomított liszt, az élesztő,tejtermékek és a sertéshús.Kiegészítő terápiaként gyógynövénykészítményeket és gyógyteákat fogyasztottam.

Már 1,5-2 hónap után éreztem a javulást.

ízületeim kevésbé fájtak, energiaszintem emelkedett, emésztésem javult.

Pozitív mellékhatásként az asztmámra már nem kellet légzéskönnyítő srayt használnom.

A kezeléseket folyamatosan csökkentettük, ma már csak havi 1 alkalommal járok.

A fájdalmaim megszüntek, fáradékonyságom elmúlt, emésztési problémáim megoldódtak.

A táplálkozásban is visszaálltam a régi dolgokra, de finomított lisztet, cukrot és a tejet próbálom elkerülni.

Az asztmámra jelenleg sem szedem a gyógyszereket és a sprayt.

Tünetmentes vagyok, amit az IBR-SYSTEM kezeléseknek köszönhetek.

Vassné Porkoláb Beáta - Hajdúböszörmény: Tapasztalat a allergia-kezelésről

Első gyermekem születése után allergiaszerű tünetek alakultak ki nálam, amit a szoptatás majd újabb terhesség miatt sem diagnosztizálni, sem gyógyszeresen kezelni nem lehetett. Másfél két évi folyamatos tüsszögés, könnyezés és orrdugulás után felkerestem a Vitalportot ahol magas fokú ételallergiát állapítottak meg. Elkezdtük az IBR-SYSTEM terápiát és néhány hónap kezelés után szinte teljesen megszűntek a tüneteim. Köszönöm a segítséget!

Tóthné Szabó Tünde: kismama

Tóthné Szabó Tünde vagyok egy hajdúnánási 41 éves kismama. 

A szülésem várható időpontja 2010.júl.13-ára van kiírva. Ez a második legcsodálatosabb dolog lesz az életemben, mert az első idén tölti a 17-ik életévet ő a nagy lányom. 

Sajnos úgy alakult az életem, hogy nem volt lehetőségem egyelőre másik gyermeket szülni. 35 éves koromban azonban megismertem a mostani férjemet, és nemsokkal ez után elhatároztuk, hogy kapcsolatunkat szeretnénk szorosabbá fűzni egy közös gyermekkel. Hiábavalónak tűnt minden próbálkozás nem tudtam teherbe esni.

Orvosnál is voltam utána természetgyógyászhoz fordultam, de eredménytelenül. 2009-be megismerkedtem egy hajdúböszörményi kolléganőmmel egy szakmai találkozón és ő ajánlotta nekem a Vital Port Egészségcentrumot Hajdúböszörményben, ahol az IBR-SYSTEM terápiát alkalmazzák.

Másnap fölhívtam telefonon, megkaptam az időpontot és felkerestem őket. Az állapotfelmérésből kiderült, hogy ami az áldott állapothoz szükséges(mellékvese, hormonháztartás)egyáltalán nem úgy működik ahogyan kellene.Még aznap elkezdtük a kezelést az IBR-SYSTEM-el, aztán még kétszer érkeztem menni és a 4-ik kezelésnél már terhes voltam, amiről még akkor nem tudtam.Később viszont bebizonyosodott. Most pedig remélem 2 hét múlva kezemben, tarthatom a második kislányomat is, aki erős és egészséges!

Köszönettel és hálával tartozom ennek az új biofizikai gyógymódnak, mert hiszem, hogy ez által lehetek kétszer is anyuka. Mindenkinek ajánlom, aki bármilyen problémával küszköd!


  
J. GYné. Debrecen: Neurodermatitis

2009 júliusában egy fűnyírás után négy kis piros pöttyöt vettem észre a lábamon.Gondoltam valami meg- csípte ,és majdcsak elmúlik,de nem így történt.Két hét alatt teljesen ellepték a lábam a kiütések,amik ekkor már kemény göbök voltak ,és egymást érték.Rövid idő után már a másik lábam is olyan volt. Bőrgyógyászati szakrendelésen azt mondták ,hogy ekcéma ,és kenőcsöt kaptam rá,ami semmi javulást sem hozott.Újabb két hónap,és újabb két kenőcs után a lábam egyre csúnyább volt,és én egyre reménytelenebbnek láttam a helyzetem. Ekkor láttam meg a hírdetést,azonnal telefonáltam, még azon a héten elmentem állapotfelmérésre,és a kezelés is elkezdődött. Kiderült ,hogy candida okozza a problémát. Megbeszélés után elkezdtem a megfelelő diétát,amit jó öt hónapja tartok,még járok kezelésre is,de nagyon örülök ,mert a kiütések elmúltak ,és már csak a sebek nyomai látszanak halványan..
 


2009. november közepe

2010. február eleje

2010.április közepe
Candidás eredetű bőrgyulladás kezelési eredménye

2009.december 10.

2010. február 3.

2010. március 9.
Sz.A. Hajdúböszörmény: Atopiás bőrgyulladás kezelési eredménye

4 éves koromban jelentkezett az első tünet a csuklómon. Majd későbbiekben a könyök hajlataimnál is kezdtek jelentkezni. Orvoshoz jártunk, kenőcsöket és gyógyszert szedtem mivel a diagnózisuk szerint atópiás bőrproblémát állapítottak meg.

A kenőcsök használata helyileg használtak de nem túl sok ideig, mert a problémák mindig visszajöttek. 9 évesen elküldtek allergia vizsgálatra. Semmiféle szőrre,porra stb-re nem mutattak ki allergiát. 5 napig voltam kórházba a problémámmal ahol megint csak kenőcsöket kaptam.

Ezek után is hol használt a krém, hol nem. Mivel, hogy nem használtak a krémek ezért abbahagytuk. Mindezek után saját magunk kezdtük el a bőrömet kezelni.

2009.szeptember 23-án anyukám sokadik hírdetés olvasása után úgy döntött elhoz a Vital Port Egészségcentrumba, ahol időpontot kaptunk szeptember 25-én első alkalommal megállapították, hogy élelmiszer allergiám van és Candida gombám e naptól IBR-SYSTEM kezelésekre járok és eddig használ ez a kezelés. Azóta is jobban érzem magam, diétáznom kell. Nem ehetek:liszt,cukor,tej,tojás,rizs,szója,sertéshús,csokoládé. Ezeket mind betartva még most, is a közérzetem jobb, a viszketéseim lényegesen enyhültek. Jól érzem magam.

Sz.A. Hajdúböszörmény


2009. október

2010. január

2010. április
Ekcéma kezelési eredményei

2009. aug. 30.

2009. szept. 13.

2009. szept. 20.

2009. szept. 24.

2009. nov. 10.
 
V. L.né Hjadúböszörmény: Ekcéma

Betegségem 2009. június 02-án kezdődött.

Kertet gyomláltam és másnap a kezemen apró kis kiütések jelentek meg.
Akkor ennek még nem tulajdonítottam nagy jelentőséget, arra gondoltam hogy valamilyen allergia.
Ahogy teltek a napok egyre több, és egyre nagyobb felületen jelentek meg ezek a kiütések a kezem mellett a karomon és a lábamon is.
Amellett hogy esztétikailag nagyon csúnyák voltak , elviselhetetlenül viszkettek, a felső bőrréteg pedig hámlott. Egy idő után a körmeim is elszíneződtek, megvastagodtak. Újsághirdetésben olvastam 2009.augusztus végén a
 

VITAL PORT EGÉSZSÉGCENTRUMRÓL és az IBR-SYSTEM-ről.
Első alkalommal 60 féle allergiatesztet készítettek rólam.

 Azóta heti rendszerességgel járok kezelésre eleinte hetente 2-szer, most már pedig heti 1-szer.

 

Október elejére nagyon sokat javult az állapotom, a kínos viszketés és hámlás megszűnt, és lassan már a kiütések is elmúlnak.
Mindenkinek csak ajánlani tudom. Ez a módszer számos problémára nyújt megoldást.

Molnár Józsefné: Rheuma

59 éves özvegyasszony vagyok, 17 éve kezdődött rheumatoid arthritis betegségem. Eleinte hatékonyak voltak a terápiák, gyógyszeres kezelések, igaz voltak jobb-rosszabb időszakok, de el tudtam látni magamat. Az utóbbi 3 évben lassan, de folyamatosan romlott az állapotom, mígnem tolószékbe kerültem és önellátásomkor is egyre több segítségre szorultam (tisztálkodás, étkezés, séta, stb.).
Hiába jártam rendszeresen kontrollvizsgálatra, az utolsó kórházi ellátáskor tudatosult bennem, hogy nagy fájdalmaim és eltorzult testtartásom ellenére nincs tovább. Csak rengeteg fájdalomcsillapító – mely már alig használt – és a sajnálat.
Köszönöm ebből nem kérek, én LÁBRA AKAROK ÁLLNI!
Kiscsaládom segítségével kerestük a megoldást, így akadtam rá a „Vitalport Egészségcetrumra”. Azonnal felvettem a kapcsolatot velük és elkezdtem az IBR-SYSTEM  terápiát. A harmadik kezelés után éjszaka végre tudtam aludni, a negyedik után kezdtem érezni a görcsös izmok lazulását, a görcsoldót és a fájdalomcsillapítót is csökkenteni tudtam. Ettől kezdve folyamatosan javultam, igaz apró léptekben!
Egy hónap után úgy éreztem, hogy ideje a letapadt ízületeket kilazítani. A kezelés, a gyógymasszázs és –torna csodákat művelt. Már kapaszkodás nélkül meg tudok tenni néhány lépést, könnyebben mozgok, napról napra tartásom is javult, sokat egyenesedtem és le tudok hajolni! Mivel frontérzékeny vagyok, a frontok ideje alatt ízületeim fájdalmasabbak. De az a tudat, hogy VAN REMÉNY, hogy újra fogok önállóan járni, hatalmas erőt és kitartást ad!
Persze ezt egyedül nem tudtam, tudnám végigcsinálni. De nekem van egy csodálatos családom, akik egy emberként állnak mellettem, segítenek, támogatnak! Együtt örülünk az eredményeknek.
Ezúton is szeretném megköszönni nekik, hogy mellettem állnak, hisz nélkülük nem sikerülhetne!
Mihelyt lábra állok, újra jelentkezem, hogy gyógyulásommal erőt adjak másoknak!


Vissza az főoldalra
VISSZAHÍVÁST KÉREK
Név:
Telefonszám:
Megjegyzés:
FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE
Ha szeretne az egészséggel kapcsolatos hasznos információkhoz jutni, akkor íratkozzon fel hírlevelünkre!
Név:
E-mail:
SZAKÉRTŐNK VÁLASZOL
"Tisztelt Szakértő! Régóta fájnak izületeim,derekam,nyakcsigolyám,de türhető volt a fájdalom. Jelenleg, főleg ha fekszem mindenem fáj, ..."
Válasz:
"Kedves Ágota! Hasonló ízületi fájdalmat nagyon gyakran allergiás reakciók váltanak ki. Sajnos a legtöbbször nem szokták a betegeket e..."