Középfülgyulladás kezelése, gyógyítása - Budapest, Debrecen, Hajdúböszörmény

Nyerjen ingyenes kezelést!
Februárban hírlevélre feliratkozottak ,és a FACEBOOK oldalunkon lájkolók
között hónap végén sorsolunk, 1-1 szerencsés nyertes candida nyer!
Íratkozzon fel most!

Középfülgyulladás kezelése

A krónikus középfülgyulladás sok család életét megkeseríti.

Modern világunkban a fejlett orvosi ellátás ellenére is egyre gyakrabban fordul elő, hogy gyermekeink mind többet betegeskednek. Egyik antibiotikumos kúrából esnek a másikba. Egyik középfülgyulladás követi a másikat. Lelki és fizikai fájdalom a gyerekeket és a szülőket is próbatétel elé állítja.

A 19. század közepén az EKG felfedezésével elindult egy út, mely a szervezet működésének biofizikai feltárását tűzte ki célul.

Ez az út, -melyen az IBR-SYSTEM is halad- rendelkezik azzal a lehetőséggel, hogy a szervezet működését globálisan detektálja, és így fejtse ki a terápiás hatást is.

Mindezt annak megfelelően, ahogy az emberi test valójában működik. A visszacsatolás módszerével pedig elérhető, hogy a szervezet önmaga irányítsa a terápiát, így kialakítható egy olyan rendszer, amellyel önmaga segíti elő biológiai szabályozásának optimális működését.

Az IBR-SYSTEM által vezérelt terápiának köszönhetően a legyengült immunrendszer felerősíthető, a krónikus gyulladások megszünnek, elkerülhető a gyógyszer szedédés, és a gyógyszerek mellékhatásai.

A kezelések fájdalom  és mellékhatásoktól mentesek.

A kicsik jó hangulatban élik át a kezeléseket, közben a szülők akár mesélhetnek is nekik.

A rendelőnkben gyógyszereket nem alkalmazunk!

 Kezelési eredmény IBR_SYSTEM-el

Akut fülgyulladás kezelési eredménye

Fülfájás kezelési eredménye

Ne hagyja, hogy életét a betegség és a fájdalom irányítsa!

A rendelő címe:
1. 4220 Hajdúböszörmény, Kórház tér 1.
(06 70) 376-77 77
2. 4029 Debrecen, Lórántffy u. 11. (06 70) 376-77 77
3. 1146 Budapest, Thököly u.152.  Tel.:70/314-55-79


VISSZAHÍVÁST KÉREK
Név:
Telefonszám:
Megjegyzés:
FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE
Ha szeretne az egészséggel kapcsolatos hasznos információkhoz jutni, akkor íratkozzon fel hírlevelünkre!
Név:
E-mail:
SZAKÉRTŐNK VÁLASZOL
"Tisztelt Szakértő! Régóta fájnak izületeim,derekam,nyakcsigolyám,de türhető volt a fájdalom. Jelenleg, főleg ha fekszem mindenem fáj, ..."
Válasz:
"Kedves Ágota! Hasonló ízületi fájdalmat nagyon gyakran allergiás reakciók váltanak ki. Sajnos a legtöbbször nem szokták a betegeket e..."