A migrén az önállóan előforduló (primer) fejfájások egyik közismert fajtája. A fejfájások két nagyobb csoportra oszthatóak: az elsődleges fejfájások (ilyen a migrén, a cluster fejfájás, a tenziós fejfájás és a krónikus rohamokban előforduló féloldali fejfájás). A másik nagyobb csoport: a fejfájás ezen túl számos idegrendszeri, vagy más szervi betegség kísérő tünete is lehet, ezek a másodlagos fejfájások.
A migrén előfordulása
A migrén gyakorisága a felnőtt lakosság körében körülbelül 10-20%-os, nőknél 3-4x gyakoribb, mint férfiaknál. A krónikus, rohamokban előforduló féloldali fejfájás betegség sokkal ritkább, és szinte csak a nőket érinti.
A migrén okai
A migrén pontos kóroka nem bizonyított, legelfogadottabb az éreredet (ún. vazogén) elmélet – a koponya egy területén vérátáramlás csökkenés lép fel, amely az úgynevezett aurát okozza, majd az ezt követő értágulat felelős a fájdalom fellépéséért. Ha a halántékon lévő ütőeret (a. temporalis) megtapintják, érezhető annak lüktetése, erre nyomást gyakorolva pedig mérséklődik a fájdalom.
A trigeminus elmélet szerint viszont a koponyaűri fájdalomért felelős háromosztatú ideg (nervus trigeminus) aktiválódása okozza a migrénes rohamot.
A családi halmozódás miatt a migrénnek valószínűleg genetikai háttere is van.
A migrént provokáló tényezők közé tartozik az időjárásváltozás, a villódzó fényingerek, a túl sok ill. túl kevés alvás, pszichés megterhelés, valamint a menstruáció és a fogamzásgátló szerek szedése is. A krónikus, rohamokban előforduló féloldali fejfájás oka teljesen ismeretlen.
A migrén tünetei
A migrénes rohamnak négy fázisa lehet – bevezető fázis, aura, fejfájás, utótünetek. A bevezető fázis a roham előtt 24 órával jelentkezik: indokolatlan jókedv, irritábilitás, bizonyos ételek-italok megkívánása, ásítozás.
Ezt követheti a rohamok 15-30%-ában az aura jelensége, amely a fejfájás előtt lép fel és 5-60 percig tarthat. Színes, villódzó fényekről, fogazott szélű fényes csíkról, látótérkiesésről, felső végtagon illetve az arcon érzett zsibbadásról, átmenetileg elnehezedő végtagokról, vagy akár átmeneti bénulásról és beszédzavarról számolnak be a betegek.
A migrénes roham lefolyása
Maga a migrénes fejfájás többnyire egyoldali, diffúz, általában a homlok- és halántéktájékról indul, majd ráterjed a fej adott oldalára (esetenként az egész fejre, akár a tarkóra is). A roham és a fájdalom heves, lüktető, görcsös jellegű. Fény, zaj, mozgás fokozza az erősségét. 1-2 óra alatt eléri maximális intenzitását, teljes időtartama 6-24 óra lehet. Az esetek nagy részében hányinger, hányás, hasmenés is fellép, majd a roham elmúltával gyakori vizelés jellemző.
A fejfájásroham megszűnése után még egy napig előfordulnak utótünetek: fáradtság, kimerültség, koncentrálási nehézségek.
A krónikus, rohamokban előforduló féloldali fejfájás megjelenésében inkább a cluster fejfájásra hasonlít: naponta többszöri (10-20x), rövid ideig tartó (1-2 perc), súlyos, szemkörül megjelenő fejfájás jellemző. Társuló tünetek: orrdugulás, orrfolyás, könnyezés, kötőhártya gyulladás, csüngő szemhéj.
Rendelőnkben a migrén és fejfájás kezelése az IBR-SYSTEM® mikrointenzitású biofizikai készülékkel történik, mely egy új fejlesztésű, biofeedback (biológiai visszacsatolás) elven működik.
A terápia mikrointenzitású, ezért kezelés közben a beteg nem érez semmit vagy kellemes melegséget.
A migrén és fejfájás kezelése az alábbi kórképekben hozhat enyhülést vagy gyógyulást:
- Fejfájások, migrén
- Akut és krónikus fájdalmak
- Visszatérő középfülgyulladások
A berendezés működési elve: azon alapul, hogy mikroimpulzusok formájában kérdéseket tesz fel a szervezetnek, amelyre az azonnal válaszol. A válaszok kialakításában a szervezet minden egyes sejtje, minden egyes szervrendszere részt vesz. Ezek a válaszok ugyancsak mikroimpulzusok formájában érkeznek, amelyek elektródák segítségével a bőrfelületről elvezethetők, majd feldolgozhatók. Az EKG során is részben hasonló folyamat játszódik le, csak sokkal egyszerűbb formában.
Az integrált biológiai regulációban teljesen új, hogy az egész szervezetet összességében értékeli. A szervezetről elvezetett válasz-impulzusokban
ugyanis benne van a bőr, a mozgatórendszer, a gyomor-bélrendszer, a hormonrendszer, a keringés, a légzőrendszer , idegrendszer stb. pillanatnyi válasza, a szervezet egésze. Ezeket a válaszjeleket a berendezés regisztrálja, majd speciálisan szűri. A szűrt mikroimpulzusokkal pedig visszakezeli a szervezetet.
A vizsgálat és a kezelés teljesen fájdalommentes, mellékhatásmentes.
Kezelési eredmények IBR-SYSTEM-el
A migrén kezelésének hatékony kiegészítője lehet a szomatika, izomkontroll.
Bejelentkezni kezelésre a (06 70) 376 77 77 telefonszámon lehet, hétköznap 9 és 17 óra között.
Az rendelő címe:
1. 4220 Hajdúböszörmény, Kórház tér 1. (06 70) 376-77 77
2. 4029 Debrecen, Lórántffy u. 11. (06 70) 376-77 77
3. 1146 Budapest, Thököly u.152.. Tel.:70/314-55-79
![]() |
"Tisztelt Szakértő! Régóta fájnak izületeim,derekam,nyakcsigolyám,de türhető volt a fájdalom. Jelenleg, főleg ha fekszem mindenem fáj, ..." |
| Válasz: "Kedves Ágota! Hasonló ízületi fájdalmat nagyon gyakran allergiás reakciók váltanak ki. Sajnos a legtöbbször nem szokták a betegeket e..." |
|